Daily Archive » 31 december 2017

Befejeztük

Nos, igazából semmi különös nem történt, csupán annyi, hogy véget ért a 2017-es év. Befejeztük az évet.

Történtek velünk dolgok. Jók is és kevésbé jók is. Megvalósítottunk pár projektet, számos régi partnerünknek tudtunk új és felújított eszközöket szállítani, valamint meghibásodott gépeiken karbantartást, felújítást végeztünk.

Mindeközben eladásra került a fejünk fölül a bérelt műhelycsarnokunk, és kénytelenk voltunk vásárolni egy másikat, majd átköltözni, úgy, hogy közben lépésneként felújítgattuk az épületet  valamint folyattunk partnereink kiszolgálását is. A hab a tortán, hogy a tavasz folyamán vásárolt furgonunk néhány alkalommal bedobta a törölközőt az előző tulajdonos által elhanyagolt karbantartási feladatok elhanyagolása miatt. Ám lassacskán vele is a végére érünk a felújításoknak.

Szóval sikeresen leküzdöttük az évet és most be is fejezzük, hogy új erővel lássunk neki a következő, 2018-as év kihívásainak és partnereink továbbra is megelégedetten nyugtázzák együtt működésünket.

Ezért is kívánunk minden tisztelt partnerünknek sikerekben gazdag, boldog Újesztendőt!